AlertInsight Nagykövetei
Magyar Dorottya
Hogy ki is vagyok?
Azt szoktam erre mondani, hogy bukott HR-es, ami mondjuk csak részben igaz – de azért van benne realitás. Mert mit tegyünk, ha egy szakma mégsem azt adja nekünk, amire számítottunk? Amiért belevágtunk? Mit lehet kezdeni a folyamatos hiányérzettel?
Na kezdjük el, E/3-ban.
MAGYAR DORKA
Kommunikációs tanácsadó, szabadúszó marketing szövegíró és marketingstratégiai tanácsadó, aki szerint a legfontosabb az, hogy mindig nyitottnak kell lenni egy újabb dolog megismerésére.
AZ ALMA MATER ÉS NÉMI SZÁRAZ (SZAKMAI) TÖRTÉNETI TÉNY
A pécsi egyetemen végzett történészként és humán szervezőként. Első munkahelyén – ahol egyébként HR-es volt – azonnal megkapta feladatként a belső újság felelős szerkesztői feladatát, sőt, ezt a kiadványt nemcsak teljes egészében neki kellett kitalálnia, de meg is kellett írnia a nagy részét. Így még az online térhódítása előtt foglalkozott arculattervezéssel és tartalomgyártással is, ráadásul egyszerre.
Közel 20 évet töltött HR területen különböző pozíciókban, volt vezető recruitment-ben, fejvadász, tanácsadó, generalista, majd idén kilenc éve váltott, hogy csak a kommunikációnak szentelhesse idejét – ezzel együtt a marketing felé fordult.
Szabadúszóként a KKV szektor a fókusz számára – egyrészt marketing szövegíróként (legyen az weboldal, landing, hírlevél, kampányszövegírás, vagy akár közösségi tartalmak tervezése), másrészt pedig marketingstratégiai tanácsadóként.
WORKSHOPOK
Tartott sikeres workshopokat a marketing szövegírás mibenlétéről és buktatóiról, a közösségi kommunikációról, de e-mail marketingről és speciális szövegírói technikákról is.
KÖNYVEK
Több könyv megszületésénél bábáskodott például coaching és tanulásmódszertan témákban, de szerkesztett és lektorált üzletfejlesztési témájú könyvet is.
ESSZENCIA?
Szövegíróként hisz a minőségben, és ezért fel is szólal. Szereti átadni a tudását és megszerzett tapasztalatait.
Nagyon fontos számára a folyamatos tanulás, vélhetően ezért jár éppen a jogi egyetemre. Szabadidejében kifejezetten sokszor azon kapja magát, hogy megint tanul valamit, de szeret olvasni és szenvedélyesen rajong a színházért is.
NEM, EZ AZ ESSZENCIA 😊
Empátia és humor az élet két nélkülözhetetlen alkotórésze – és ezt még mindig nem tudja megadni a mesterséges intelligencia. Erősen hisz a kapcsolódásban, az emberekben, abban, hogy segíteni kell egymást a mindennapokban éppen úgy, mint egy szint felett szakmai téren is.
Fontos számára, hogy közvetítse azt, hogy semmi sem értelmezhető különállóan, egyedi jelenségként semmilyen területen. Minden egy folyamat részeként válik csak valóban működőképessé.
AZ ALERTINSIGHT
A mindennapi segítséghez, az emberekhez, az empátia hangsúlyozásához óhatatlanul hozzátartozik egy fontos társadalmi ügy melletti kiállás.
Ez lett számára az AlertInsight, amelynek nagyköveteként témája a csalás és megtévesztés az online munka világában, ezen kívül pedig ő az AlertInsight médiakapcsolatokért felelős munkatársa.
Dorka tollából
Red flagek a digitális térben – ismerd fel időben a vészjeleket!
A "red flag" kifejezés figyelmeztető jelzést jelent. A szó [...]
Átvertek. Engem. A neten.
Átvertek. Engem. A neten. Na de mi ez az [...]
Grooming – behálózva
Este van, a vacsora után vagyunk, anya, apa, két [...]
AlertInsight.ch
Ezt a weboldalt azoknak hoztuk létre, akiket valamilyen módon átvertek, becsaptak és visszaéltek a bizalmukkal az interneten. A mai világban kritikus fontosságú az online jelenlét, azonban meg kell fontolnunk, hogy mit és mennyit osztunk meg magunkról és családunkról.
Az oldal alapvető célja a tájékoztatás, a felvilágosítás és a közösségépítés, hogy minél több emberhez – legyen az nő vagy férfi – de eljusson az üzenetünk, hogy:
„Az online tér nem játszótér!„
Hogyan kezdődött? – Az első átverések
Pár évvel ezelőtt, mikor még nem töltöttünk ennyi időt [...]
Red flagek a digitális térben – ismerd fel időben a vészjeleket!
A "red flag" kifejezés figyelmeztető jelzést jelent. A szó [...]
Átvertek. Engem. A neten.
Átvertek. Engem. A neten. Na de mi ez az [...]
TikTok-on vadászó románc csalók – Egy áldozat megrázó története
Az online csalások világa egyre kifinomultabb, különösen a TikTokhoz [...]
Grooming – behálózva
Este van, a vacsora után vagyunk, anya, apa, két [...]
Love Bombing, amikor már fáj a szerelem
Előfordult már veled, hogy valaki hirtelen az életed középpontjába [...]